A 41 körös
kínai futamon 16 fő jelent meg. Jesusnak ezen futamon csak két pont
kellett, hogy bajnok lehessen. Ezért nem volt mindegy, hogy melyik
pozícióról indul. Rekord idővel sikerült újból megszereznie a pole
pozíciót. Richy most csak megközeliteni tudta, de így is megszerezte a
második rajtkockát. Piceey-nek sikerült a harmadik helyre kvalifikálnia
magát.
|
|
Többen más
és más taktikával próbálkoztak. Az egyik része a 3 kiállásos-t, míg a
többi maradt a két kiállásos taktikánál. Nem volt mindegy, hogy thomika
és Richy hogyan rajtol el, hiszen egyenló ponttal állnak az egyéni
pontversenyben a harmadik helyen. Lori már biztos második. Számára már
nem volt tétje a mai versenynek. Úgymond páholyból figyelte az
eseményeket. A negyedik hely sorsa sem dőlt még el. Itt Messiás és DeatHeX küzdhet még meg. A mai futamon is egymásra találtak.
Az
utolsó körökben igen kemény csatában megtudta tartani pozícióját
Messiás. Piceey le nem
töltött büntetése miatt a game kizárta, így Badjo megszerezte az utolsó
pontszerző helyen az egy, de számára értékes pontot. Csak egy kiesője
volt a mai futamnak sompir személyében. A többi versenyző mind beért a
célba, ami rekordnak mondtható a liga történetében. Ez jó jel is lehet a
jővőt illetően. Az első helyen Jesus futott be, aki ezennel megynerte az
F1RFT 2007/08 szezonjának bajnoki címét. A harmadik helyért vívott
harcban ma Richy volt a jobb, aki a második helyet szerezte meg. Kis
szerencsével thomika elcsípte a harmadik helyet. Ha az utolsó futamon
fordítva lenne az eredmény, akkor thomika lesz a harmadik az utolsó
futamon szerzett több pontjával. Nagyon nehéz pálya volt a mai. Több
kisebb-nagyobb kicsúszás jellemezte. Szerencsére voltak az egész futam
alatt ádáz csaták, úldözések, kifékezések. Sajnos a pálya
benzinfogyasztása több embernél gondot okozott, ami igencsak
megnehezítette néhány versenyző utolsó köreit. Volt aki 3-4 visszalevő
körnél még 16-18 körre való benzinnel utazott. A jövöben erre jobban
odafogok figyelni. Sajnos ilyen gyenge pályákat készítenek rfactorra.
|
|
Összesitve:
Igen izgalmas futamon vagyunk túl. A renault egyéniben és csapatban is
megnyerte a bajnoki címet Jesus és thomika személyében. A Hondások közül
csak Richy tartotta jól magát. Lorinak ma nem ment. A BMW még a
harmadik, de ha a Mclaren ilyen jól szerepel az utolsó futamon, mint ma,
könnyen megelőzheti a Sauber csapatot.
A jövőhéten
lesz a zárófutam Braziliában. Kérnék mindenkit, ha lehet jelenjen meg a
TS-en, illetve Mircen 19,30 kor. Többek közt megkell beszélni, hogy ki
marad és ki nem, illetve milyen pályák kerüljenek be a modba a Valencia
és a Singapur helyett, mivel valószinű,. hogy nem lesznek még elérhetőek
ezek a pályák. Ami a legfontosabb, hogy elkell dönteni, hogy milyen
legyen a kvalifikációs rendszer. Eddig úgy áll, hogy a rajtrácsra
tankolt autóval kell indulni a kvalifikáción. Tehát valószínű, hogy
eltöröljük a limit idő rendszert.
|